A szívem a halaké!

Nem titok, csak egyszerűen nem tartozik a tárgyhoz - mondtam másoknak, amikor azt kérdezték, hogy miért hallgatok róla ezen a helyen. Most viszont lebuktam... :) A budapesti Magyar Horgász engem választott az aktuális címlapjára, ami egyrészt roppant megtisztelő, másfelől pedig módfelett ritka esemény egy magamfajta magányos horgász számára. A címlapfotó a Maros folyó partján készült, 2007 októberében.

Anonymus blogja

Zoli találta, és ajánlotta figyelmembe... Tényleg kár, hogy mai napig nem tudunk rájönni, ki lehet az alábbi hízelgő sorok szerzője (jelentkezzen! a következő koncerten egy dallal és egy pohár borral viszonozzuk! ;) - de nekem nagyon tetszett, hogy valaki a saját blogján spontánul (értsd. önmagától :) ilyen részletesen karakterekbe foglalta a legutóbbi Zenélő Bulgakovunk eseményeit - Márkus Andriska megpróbáltatásaitól a szerény kis műsorunkig. Egy darabig vívódtam magamban, hogy illik-e/szabad-e ilyet, de aztán a szerző utólagos engedélyének reményében, mégiscsak kiemeltem a ránk vonatkozó részt, és itt van... Az eredetije (meg hasonló ékes szavú históriák) itt: kisrokk.blog.hu

És íme a blog-részlet:


"A mese kerettörténete ugyanis az, hogy létezik egy, a Bulgakov szent ege alatt tevékenykedő bohém művészi-baráti társaság, amely az erdélyi, kolozsvári magyar kulturális élet többé-kevésbé jelentős férfiúiból áll, s e társaság legfiatalabb tagja, Márkus Andriska most ünnepelte a huszadik születésnapját. E nagy esemény köré szerveződött az egész éjszaka. Amit ez imént felolvasóestként aposztrofáltam, valójában ünnepély volt, amit Andriska költő-, tanár-, és művészbarátainak köszöntő performanszai alkottak. (...)

Mindezt zene koronázta meg, ami Murányi Tóni nevéhez, vagyis a bandájához kötődik. Természetesen ők is a baráti körhöz tartoztak, ők is ünnepeltek, úgyhogy a saját számokon kívül pár Andriska-feldolgozással és -átirattal a műsor tematikájához is kapcsolódtak, ugyanolyan sziporkázóan. A zenekarban minden van, ami kell: 1.) proletár-piperkőc szövegíró-gitáros frontember, 2.) fantáziadús de alázatos dobos, 3. ) félszeg és bús basszusgitáros, 4.) virtuóz és szenvedélyes hegedűs. A zenéjükön sokféle stílus hatása érződik, a hangszeres munka igen kiművelt („nagyon jól dolgoznak a fiúk”), az egyedi hangzást legmarkánsabban a frontember hivalkodó – de nem olyan ellenszenves – énekstílusa okozza, és persze a dalszövegek. Utóbbiakon eléggé érződik költőtársaik szellemisége, tehát a keresetlen evilágisággal, trágársággal, huncut humorral leplezett érzelem. A nemi szerveken kívül még szó volt – persze naaagyon burkoltan – féltékenységről, magányról, és arról, hogy manapság nincs olyan ügy, olyan eszme, amiért meg lehetne halni. Mindez persze eredetien és ironikusan került terítékre.

A szombat estémnek tehát nemcsak az az eredménye lett, hogy megint átszellemült mosollyal gyalogoltam haza, és hogy Tóni-rajongók lettünk (megbeszéltük, hogy a következő koncerten vásárolunk lemezt, most még csórók voltunk), hanem az is, hogy most először, ott a Bulgakovban éreztem azt, hogy boldog vagyok azért, mert ott (illetve itt) vagyok és nem máshol, mert ilyesmit sehol máshol nem találnék. Végre úgy éreztem, hogy valamiféle közösségben vagyok, csak borzasztóan szerettem volna, ha ti is ott lettetek volna, például azért, mert már előre frusztrált, hogy úgysem fogom tudni elmesélni az egészet, hiába erőlködöm bekezdéseken keresztül."

Jó és rossz meg csúf

Volt két napom, amikor azt hittem, elmúlik... Eddig még nem fordult elő, hogy húrt veszítettem a színpadon. A legutóbbi Zenélő Bulgakov-koncerten viszont én is átélhettem a játék közben elpattanó húr tragikus érzését. Mondatom: kínos és bosszantó egyszerre. Mások erre két rövid szót használnak: nagyon szar. Aztán volt két hetem, hogy elfelejtsem, és csak a rengeteg szépre emlékezzem - a Villányira, a közösen énekelt Holtomiglanra, Wellmann feldolgozásra. Aztán jöttek a fotók, és kezdődött minden előlről.

Köszi a "régi" vendégeinknek, hogy ezúttal még lelkesebben énekeltek, a vadiújaknak pedig köszi a gyors barátkozásért! Március 29-én folytatjuk! De erről majd később, és sokkal bővebben! Addig ihol néhány fotográfia, a legutolsón a leszakadt húr is megcsodálható:

Szabadság van!

A sajtós kedvencünk, Braica Tünde (alább is olvasható) interjúja önálló életre kelt, és immár a Szabadság-ban is közlésre került. Az interjú elérhető, és újra elolvasható a netes verzióban is.

.

Február márciusban

Bármennyire hitetlenkedtünk, tényleg az van, hogy február utolsó szombatja márciusban van. Így hát márciusban két klub-koncertünk is lesz a Bulgakovban, ami végülis nem rossz. A tervek pedig nem változnak: új dalokkal jövünk, meg a kötelező régiekkel. Még nem tudni, hogy addig Menyusnak visszanő-e a haja, és hogy sikerül-e halat fognunk a Feri vacsorájához, de egyvalami már tutibiztos:

március 1. szombat, 20 óra - Bulgakov Kávézó - Murányi Tóni és Zenekara

.

Vissza! Vissza! Vissza!

Megfogadtuk, hogy csak előre nézünk! Megvolt a Bulgakov-beli klubnyitónk, és küszöbön a következő... De megjöttek a Zágonunk fotói, és én kénytelen voltam visszanézni. Feri már kiheverte a nyilvános lealázást, a Menyus gitáros attrakcióját csak két lépésből értettünk meg, János először vakított dobszólóval, én pedig majdnem lenyomtam életem első baki-mentes koncertjét (de aztán úgy alakult, hogy elszáll a szövegem már az első dalnál, attól kezdve pedig egymást követték a kisebb-nagyobb spontán költemények) - jó voltam, na!

Akinek a fentiekről nem ugrik be semmi, azzal csak egy gond lehet: nem volt ott... Bepótolhatja mulasztását március 1-én! De erről majd bővebben nemsokára itt. Addig is ihol valának az ékes fotográfiák, Szentes Zágon áldott keze műve...

Nem tudok meghalni - MYSPACE

.
Igen, ezt a nótát daloltuk az év végén, és dalolták velünk még sokan a Bulgakovban... De erre mindjárt részletesen kitérek.

A felvétel immár meghallgatható, vagy akár le is tölthető a MYSPACE oldalról, itt --> myspace/muranyitoni.com (letöltésnél érdemes figyelni arra, hogy a popup-block ki, mert a letöltendő fájl külön ablakban ugrik fel...)

Most pedig egy kis történet...

A Nem tudok meghalni című dal néhány koncert erejéig a repertoárunk vadiúj, de amúgy ártatlan kis darabja volt. A következő lemezre terveztem, de semmi több. Aztán folyton hallottuk koncert után, hogy sokak fülében ez a szürke (szürke?) dalocska maradt meg leginkább - talán a forradalmi hév, kompakt szöveg, vagy a könnyed dallam miatt... Nem tudjuk. Csak annyit tudunk, hogy amikor ez a dal elhangzott a kolozsvári Bulgakov Kávézóban, a közönség egy emberként üvöltötte, hogy "ezt akarjuk hallani mégegyszer!"

Alig pár perc múlva, Orbán János Dénes költő kikiáltotta himnusznak! Igen, ezentúl ez a dal lesz az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy saját himnusza. Nem kell részleteznem, hatalmas megtiszteltetésnek vettük, és sürgősen stúdióba is vonultunk, hogy mihamarabb hallgathatóvá, másolhatóvá, letölthetővé tegyük ezt a spontán sikerdalt. Hamarosan az Előretolt Helyőrség honlapján is elérhető lesz.

A felvétel stúdióköltségeit az Előretolt Helyőrség fedezte, amiért külön köszönet OJD-nek! A többieknek pedig a sűrű erkölcsi meg egyéb támogatásért hálálkodunk, vagy pusztán azért mert ott voltak, és jó közönség voltak, akik előtt sokkal könnyebb játszani.

Fotó: Szentes Zágon

A lyukas ember

.
Újabb kis videó-részlet bukkant elő... Ferkke barátunk eddig szerényen hallgatott vele, de ma valamiért (fronthatás? a Mars bolygó közelsége?) elővette, és el is küldte. Így láthattuk mi is viszont a Lyukas dal udvarhelyi verzióját. Köszi, Ferkke!

Interjú, beszélgetve

Tündike eltökélt szándéka volt, hogy interjút készít velem... Én örömmel hagytam magam, és most itt van! Ő a blogjára is feltette itt, hát úgy gondoltam, hogy akkor én is rögtön! Be kell vallanom, hogy a fejlécben szerepelt az is, hogy "Beszélgetés Murányi Tóni székelyudvarhelyi származású, lassan Kolozsvárt is meghódító zenésszel"... - de én ezt szemérmesen kivágtam. Kolozsvárt meghódítani? Áh, az nem az én dolgom! Na, de ihol a szöveg, Braica Tünde ragyogó műve:

Beszélgetés Murányi Tóni székelyudvarhelyi zenésszel

- Mióta zenélsz, és mi késztetett arra, hogy zenélni kezdjél?
- Talán valamikor kimondtam már: a zene csak egy közlési ürügy számomra. Nem magáért a zenéért játszom, ahogy a klasszikus zeneszerzők, hanem ez egyfajta közvetítő eszköz a kezemben, amelyen keresztül a szövegeimet, gondolataimat juttatom a hallgatóimhoz. Igen, inkább szöveg-centrikus dalaim vannak, de ezt nem tartom hátránynak. Amíg a zenét is sikerül igényesen megcsinálnom, addig nincs szégyenkeznivalóm. Előbb kezdtem el dalszövegeket írni, és zenére volt szükségem, ezért hát megtanultam zenélni is. Körülbelül tíz éve történt ez. Most úgy tűnik, hogy kezd összeállni.

- Autodidakta módon kezdted el a zenetanulást?
- Soha senki nem tanított gitározni. Koncertekre jártam, és ott lestem el mindent, haha! Azután hazamentem, és kipróbáltam az én hangszeremen… Működött! Igaz, eredetileg a zongora érdekelt jobban, de azt nem volt könnyű beszerezni. Talán csak a véletlen műve, hogy végül a gitár került a kezembe. Persze, szó sincs arról, hogy elégedetlenkednék! A gitár ma a legmegbízhatóbb társam mind a dalszerzésben, mind a színpadon. Szép és lélekkel teli hangszer!

- A zenélés lenne tehát a szakmád? Vagy mellette van más foglalkozásod is?
- A "szakma" számomra egy negatív jelentésű szó… A "munka", "kötelesség" és "megélhetés" fogalmakkal cseng egybe. Inkább azt mondanám, hogy küldetés, vagy életre szóló feladat. Ez tesz elégedetté, örömmel küzdök, izzadok, dolgozok érte. Ha ezt szakmának nevezhetjük, akkor ez a szakmám. De hogy "zenész" lennék, az is túlzás - hiszen, amint utaltam rá, csak felhasználom a zenét. Inkább dalnok vagy amolyan énekes költő lennék inkább, de ezek a szakmák már kihaltak. Más foglakozás? Van, persze! Néha horgászom, cikkeket írogatok, fotózom, satöbbi - én is igyekszem minden jóban részt venni, ami örömet jelenthet ebben az életben.

- Mivel foglalkoztál mielőtt a zenei hivatás mellett döntöttél?
- Eszmélésem első pillanatától kerestem az önkifejezés lehetőségét - előbb csak verseket, szövegeket írtam, aztán mindenáron színpadra akartam jutni. Színésznek készültem, de kiestem a vizsgán, és aztán nem voltam elég kitartó. Első szóra mentem, amikor hívtak a tévébe: évekig bemondó voltam, majd műsorokat készítettem. Amikor beleuntam, rádiózni kezdtem, majd pár év után kizárólag újságírással foglalkoztam. De ekkorra már megtanultam zenélni, és igyekeztem csak erre összpontosítani. 2003-ban köszöntem le végleg a sajtóból.

- Mesélj a diákéveidről...
- Világéletemben rossz diák voltam - öntörvényű, lusta és halogató. Emiatt majdnem a legrosszabb szakmákba sodródtam, de aztán észbe kaptam, és iskolán kívül vettem kézbe a sorsomat. Saját könyveim közt tanultam azt, ami igazán érdekelt: irodalmat, filozófiát és biológiát. Ezzel együtt, pedig kiirthatatlan ellenszenv született bennem az intézményes oktatással szemben. Miután befejeztem minden iskolámat, soha többé nem mentem közelébe. Huszonévesen már hiába ültem volna egy zeneiskola padjába, nem bírtam megalázkodni a tanáraim előtt, állandóan vitába keveredtem velük, és nem látogattam az óráikat, ha valamiben nem értettem egyet velük. De a diáktársaim valószínűleg úgy emlékeznek majd rám, hogy alapvetően csendes, visszahúzódó, és általában barátkozó alkat voltam. Haragot senkivel nem tartottam, de gyakran zárkóztam magamba. És így van ez ma is.

- Büszke természetnek neveznéd magad? Vagy csak egyszerűen nem szeretted az oktatást és az adott oktatási módszereket?
- Nem, nem vagyok büszke. Inkább úgy fogalmaznék, hogy egyfajta dac volt bennem, mindenkivel szemben, aki "tanítani", formálni akart. Megvoltak a saját ideáljaim, elképzelésem magamról és a világról - ma is ez visz előre. Szeretem megválogatni, hogy mit akarok megtanulni, és ennek rendszerint megkeresem a módját. Sok ember van körülöttem, akitől szívesen tanulok ezt-azt, de nem mindent! Általában azt mondom: fölösleges olyasmit birtokolnom, ami már más is tud... Inkább legyek kevesebb, de ne ismételjek másokat. Ahhoz túl keveset élek, hogy egy visszhang legyek. Szívesen mondanám azt is, hogy utálom a tanárokat, de ezt nem tehetem, mert a családunkban lassan már mindenki tanár, rajtam kívül.

- Ezek szerint dalaidban főképp az egyediségre törekszel? Hogy fogadják ezt az emberek? Voltak-e valaha nehézségeid a dalszövegeid miatt?
- Igen, legfőbb célom, hogy olyasmit tegyek közzé, ami még nem volt. Persze, ez nem sikerül egy csapásra - van, hogy egyes dalom hasonlít valamire, amit korábban hallhattam valahol. Ezeket a véletlen hasonlóságokat tűzzel-vassal irtom. De általában nem kell nagy küzdelmeket folytatnom, van elég saját ötletem. Amíg nem fáradok el, addig talán sikerül eredetinek maradnom. Vagy mégse? A közönség valószínűleg pontosabb véleményt formál - általában szeretem a hallgatói visszajelzéseket, és rendszerint meg is szívlelem. A szövegeim miatt sosem volt gond, sőt, többnyire ez a dalok erőssége. Igen, vannak szókimondó, vagy szokatlan szövegek, de ezek megteremtik a saját közönségüket. Akit pedig irritál, az nem hallgatja meg, és általában nem is találkozok vele.

- Melyik dal volt a legelső, amit közzé tettél, és mi volt az általa kiváltott reakció?
- Hű, ennek története van... Amikor már sikerült megtanulnom az ötödik akkordot is, rögtön dalba foglaltam egy hosszú szöveget - így született meg "A hídon" című dal, amely ma is a koncertprogramom egyik legkedveltebb darabja. De az elején rosszul választottam helyszínt: sörfesztiválokon, metálfesztiválokon akartam közönségsikert csiholni belőle. Nem sikerült, az emberek értetlenül álltak a furcsa téma előtt, és aztán legyintettek, hogy valami gond lehet velem... A szervezők hamar félredobtak, nem voltam kedvelt sehol, ahol az emberek részegedni szerettek volna.

- Tehát zenédben inkább az igényességre, mint a népszerűségre fekteted a hangsúlyt?
- Sokan vitatkoznának ezen, de én azt mondom: van összefüggés a kettő között! Persze vannak végletek, de van arany középút is – hiszen ami vitathatatlanul jó, az többnyire népszerű is, lásd a legnagyobb zeneszerzőket vagy irodalmárokat. Nem hiszek abban, hogy az igényesség alapból sikertelenségre van ítélve. Aki emiatt panaszkodik, az inkább magában keresse a hibát! Magam részéről, megbízok a közönség ízlésében. A jó közönség nem buta és nem vak! Ha visszadobnak, akkor valamit rosszul csináltam. Ha pedig szeretnek, hiszek nekik. A spontán, tehát nem mesterkélt népszerűség igenis mérvadó, fontosnak tartom.

- Mit mondanál el a napjaink ifjú zenehallgatóiról? Képesek értékelni az eredetiséget vagy csupán a rádióban és a tévében hallott slágereket, és az ezekhez hasonló zenéket tudják elfogadni?
- Hm, nem szívesen minősíteném őket - pláne, hogy én is közéjük tartozom, hiszen a zenekészítés mellett, aktív "zenefogyasztó" is vagyok. Igen, össze is függ a kettő. Hogy milyen volt az elmúlt évtizedek fiatalja, azt nem tudhatom, és összehasonlításokra sincs lehetőségem a maiakkal. Nincs bajom a mai zenehallgatókkal, szerintem egyre igényesebbek - az igényesebb zenei kínálat legalábbis erre utal. Persze, nem feltétlenül Murányi Tónit fogják hallgatni, de ez nem bánt engem. Különbözőek vagyunk. Szerintem sok jó zene készül manapság is, és gagyiból sincs több, mint régen. Mindenki válogathat magának, és jól van ez így.

- Mikor és minek következtében kerültél fel Kolozsvárra?
- Kétezeröt körül már erősen vágytam vissza Erdélybe, de csak egy évre rá alakult úgy, hogy elköltözhettem Budapestről. Rögtön át is telepedtem Kolozsvárra. Miért pont ide? Mert ebben a városban még nem laktam. A többi jelentősebb erdélyi városban már éltem korábban egy-két évig. Most Kolozsvárt is meg akartam ismerni. Sok értékes ember él itt, akiket szívesen megismernék, ehhez, pedig időre van szükség. De ha jósolhatok: valószínűleg előbb-utóbb "hazaérek" majd a szülővárosomba, Székelyudvarhelyre. Tizennégy éves korom óta vagyok "úton" - Csíkszereda, Szentgyörgy, Marosvásárhely, Nagyvárad, Budapest voltak a főbb állomások, ahol többet időztem. Most pedig Kolozsvár.

- Mennyi idő telt el ameddig a Kolozsvári közönségnek is bemutatkozhattál?
- Körülbelül egy évet kellett várnom, amíg megfelelő társakat találtam, megtanulták a koncertprogramot, és színpadra állhattunk. De nem Kolozsvárral kezdtünk. Székelyföldön "melegítettünk" előbb, és amikor már elég magabiztosnak éreztük magunkat, bevállaltuk Kolozsvárt is. Végülis fölösleges volt szoronganunk, Kolozsváron értünk el legkönnyebben közönségsikert - a közönség úgy fogadott, mintha már évek óta jó barátok lettünk volna. Ritkán alakul ez ilyen jól. Ez tényleg megjósolhatatlan.

- Nehéz volt megfelelő tagokat találni a zenekarba? Sokáig kellett keresned?
- Olykor megkeresnek az emberek, hogy velem zenélhessenek, máskor pedig szó nélkül faképnél hagynak. Megszoktam már, és nem bánt a dolog. Kolozsváron is így ment ez: jöttek emberek, aztán elunták a próbákat, a hosszú koncertprogram betanulását, és leköszöntek, hogy "sajnos nem érnek rá"… Aki viszont kitartott mellettem, az megélhetett már néhány sikeres koncertet, és kölcsönös megbecsülésben részesült. Zenekaromban mindenkit egyenlő zenekari tagként kezelek, meghallgatom őket, igazodom hozzájuk, és igyekszem mindenben összehangolódni velük. Emellett folyamatosan figyelem, hogy kivel lenne érdemes együtt zenélnem, de nem nevezném ezt görcsös keresgélésnek. Két emberrel is tudok koncertet csinálni. Sőt, voltak évek, amikor kizárólag egyedül léptem színpadra, és így játszottam másfél órát.

- Ha valaki felajánlana neked egy óriási összeget, amiből egész életedben luxusban élhetnél, és cserébe azt kérné, hogy abbahagyd a zenélést…Megtennéd?
- Igen! Hol a pénz?

Braica Tünde
www.tunderika.blogspot.com

Nem tudok meghalni - stúdió 4.

Ha meglátod a fényt!


Ferkó hegedűsávja után már láttuk a fényt az alagút végén! Az utolsó hangszer felvétele után kezdett összeállni a végső hangzás, és elkezdhettük lefaragni a fölösleget. Nem, a keverés óráiról nem készült felvétel - szerintem, nem néztünk ki jól... Érjétek be a Ferkó hegedálásáról készült rövid videóval. Ja, ez volt a beszámolónk utolsó része. De majd még jövünk! Én már nem tudok meghalni...

Nem tudok meghalni - stúdió 3.

Ma is dolgoztunk... Sőt, igazán megdolgoztunk! Jól gondoltam, hogy az énekkel fogunk tökölni a legtöbbet - így is volt... Több verziót is felénekeltem, voltak benne igazán jól sikerült részek, amelyeket valószínűleg megtartunk, de végül úgy jöttem el, hogy az ünnep után ismét nekiugrunk!

Aztán ismét az ütősökkel foglalkoztunk: több sávban jött a dob alá tervezett darbuka, meg egy kis csörgő. Volt egy pillanat amikor úgy tűnt, hogy kissé túlzsúfoltuk a ritmust, de nem izgulok... Kis pihenő után jól megnyírbáljuk az egész felvételt - hulljon a férgese! :))

Kellemes Karácsonyt nektek! Ha megszusszantunk, folytatjuk...

Addig is még egy kis videjó:

Nem tudok meghalni - stúdió 2.

Hát szóval... Tegnap Menyus is feltolta a basszust, így ma délután már volt egy kész alapunk, amire felvettük a gitárokat. Eleve egy akusztikus alapot terveztem, és erre több sávban különböző enyhén drájvos gitárokat. Az akusztikus sáv elsőre adta azt, amitől minden gitáros szíve nagyokat dobban :)), azután a finoman torzított hangzást is talpra állítottuk egy kis szűréssel. A gitárt egyszerre vettünk kombóból, és mikrofonnal.

Három órányi gitározás után úgy tűnt, hogy összeáll a dal végleges alapja, amelyre holnap jön az ének meg különböző vokálok, majd a hegedű, közben pedig a konga, csörgők, és különböző zajkeltő eszközök ;) Az év vége előtt kerítenénk sort a végleges mastering-re is, egy másik helyen, más emberrel - de ez majd egy következő történet lesz!

Ihol egy rövid videó a gitárfelvételről...

Nem tudok meghalni - stúdió 1.

A mai napon bevonultunk... Illetve előbb János. A kolozsvári Alias Music stúdiójában vettük fel a "Nem tudok meghalni semmiért" című vadonatúj nóta dob-sávját, holnap a basszus következik, majd hétvégén jönnek a gitárok és az ének.

A jövő év elején bemutatandó felvétel a készülő MT nagylemez egyik darabja lesz, és mivel az Előretolt Helyőrség csapata máris saját himnuszává fogadta a dalt, közös megegyezés alapján ezt vesszük fel elsőnek. A dalról később majd bővebben is szólok! Az elmúlt koncertjeink közönsége már hallhatta, és még sokszor hallani fogja: Nem tudok meghalni semmiért!

Ihol pedig egy kis hangulatvideó a János mai munkájáról... Tudom, kissé sötét a felvétel, de az volt, hogy... Na, mindegy, nem mentegetőzöm.

Bulgakov forever!

Végre felocsúdtunk, és megjöttek a fotók is - köszi minden lelkes fotósnak! Ma is hálásak vagyunk, hogy ezúttal december 13. nem esett péntekre, így egy igazán nagyszerű napként került be a naplónkba: életünk első Bulgakovos fellépése messze felülmúlta az elvárásainkat - itt dőlt meg a visszataps rekordunk (számszerint 5-ször kellett visszatérnünk a színpadra egy-egy dallal), és az Előretolt Helyőrség itt fogadta hivatalosan is "himnuszává" a vadiúj "Nem tudok meghalni semmiért" című dalunkat (erről majd még bővebben szólok egy későbbi bejegyzésben ;). Ezen túl pedig friss író- és költőbarátságok, otthonos légkör és páratlan közönség! Köszönet mindenkinek!

Itt a hivatalos meghívó szövege:

Megakönyvbemutató

Három erdélyi szerző könyvét mutatják be december 13-án, csütörtökön 18 órától a kolozsvári Bulgakov Kávézóban. Az Előretolt Helyőrség legfrissebb kiadványait Orbán János Dénes, költő vezeti a nagyérdemű elé – így megtudhatjuk, hogy Bálint Tamás a pap leányát akarja, mégpedig birtokostul, Murányi Sándor Olivért pedig felnyomják szentnek, miközben Muszka Sándor részletesen elmagyarázza, hogy mi nem lóg, ha áll! A megakönyvbemutató zenei ínyencségekkel is szolgál: Murányi Tóni és zenekara a beszélgetések szüneteiben is dalol, majd egy rendes koncerttel zárja a rendezvényt. A belépés ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Kapcsolódó linkek:
Transindex
Erdély.ma
Szabadság

Itt pedig a fotók jönnek... Küldték: Braica Tünde, Szarvas Zsuzsi, Réti Kinga, Kenyeres Zsolt, Murányi Sándor Olivér